Archive for the ‘pályázatok’ Category

Budapest új jelképe

Időről-időre előkerül Budapest vízi tömegközlekedésének felélesztési ötlete. Ehhez kapcsolódva pedig szintén gyakran felmerül az a gondolat, hogy az új közlekedési járműveknek olyan egyedi, karakteres jellege lehetne, mint a velencei gondoláknak, a londoni emeletes buszoknak, vagy épp a sárga taxiknak New Yorkban. Identitást teremteni azonban nagyon nehéz, legtöbbször magától alakult ki egy-egy ilyen ikonikus város-specifikus rendszer nem tervezőasztalon született kreálmány, hanem örökség… A vízi tömegközlekedés nemrégiben újra napirendre került, ennek kapcsán vált érdekessé egy korábbi tervünk, melyet Ásztai Bálint és Trummer Tamás készítettek.

A Budapest új jeleire kiírt pályázaton mi egy hely-specifikus, történeti időből származó budapesti általunk jelképszerűnek felfedezett elemet szerettünk volna visszaállítani, olyat, melynek átgondolásával, maivá formálásával lehet alkotni egy olyan erős jelet, mely méltó párja lehetne az iménti nemzetközi felsorolásnak.

A javaslatunkkal a vízparti fejlesztések blog számolt be nemrég, melyet az index.hu is átvett.

TELJES BEJEGYZÉS

Read more

Terézvárosi tetőterek, DLA pályázat – kiemelt megvétel / Elvi engedélyezési terv

“TTT, avagy Tetőkert Tervek Terézvárosban – a STOA Építészműterem elképzelései szerint” – cikk az Építészfórumon

2009. tavaszán a BME Építőművészeti Doktori Iskola (DLA) féléves tervpályázatának a témája a terézvárosi tetőterek lehetséges újszerű beépítései voltak. A 10 építészcsapat közül a megbízó 2009 telén néhány építészcsapatot felkért, hogy a tervüket elvi engedélyezésre készítsék elő.

A mi pályázatunknak a Weiner Leó utca 17 szám volt a tárgya. A megbízásunk már a szomszédos 15.szám alatti épületre is kiterjedt.

Jelen ismertetőben a két épület együtt szerepel, mivel a két épületet ugyan azzal az építészeti és városépítészeti metodikával terveztük és a vonatkozó szabályok, szabályzat is megegyezik. A tervek jelenleg munkaközi állapotban vannak. A tervtanács pozitívan bírálta el (néhány kisebb módosítási kérelemmel)

Részlet a tervtanácsi állásfoglalásból

„…A Tervtanács elé hozott négy terv közül ez az elképzelés volt az épületek felső részét leginkább újszerűen, formabontóan értelmező megoldás. Az elképzelés amúgy elnyerte a Tervtanács tetszését. Az erős elméleti alapokra felépített koncepció, a tetőkert –pergola/árnyékoló – lakóegység együttese és a kortárs építészet gyakran alkalmazott áttört, többsíkú fémszerkezeteinek elegyítése tud illeszkedni s egyben valami többletet is nyújtani az eklektikus környezethez…”

Read more

Visegrád városközpont, városépítészeti pályázat megvétel

A 2008 év eleji pályázatot az ArtFront kftben készítettük, az egyes tömbök projektvezető tervezői: Ásztai Bálint, Bakó Attila és Trummer Tamás voltak, a vezető tervezője a csoportnak Kovács Csaba.

Read more

Szentendre, ravatalozó terve

Szentendre új temetőjére és ravatalozójára kiírt pályázatot a Massány Edinával és a Garten Stúdióval közösen készítettük 2008 januárjában.

 

Read more

Zalakaros város központja, pályázat – kiemelt megvétel

Zalakaros város a meglévő sportpálya irányába kívánja fejleszteni központját. A pályázat az új központ kialakításának mikéntjéről szólt. Javaslatomban egy új központi tér létrehozása volt a cél, az épületek ezt veszik közre. Egy új elem egy városi csónakázó tó, mely télen jégpályaként is funkionálhat -így gazdagítva az üdülőváros szolgáltatási spektrumát.  A léptékhelyes, városhoz illő térarán bemutatását behelyettesített példák igazolták.

Ásztai Bálint

Return top