Hamarosan bemutatásra kerül a Szentendre Fő terén található Szerb Egyházi Épületegyüttes átalakítási terve (volt Ferenczy Múzeum épületegyüttese). A tervezés jelenleg még a koncepció-alkotási szakaszban tart. Az itt látható előtervek a 2012-2013 telén készült legelső vízióként készültek, a széleskörű pozitív fogadtatás után azonban a Megbízó kérésére továbbtervezésre fognak kerülni. A tervek elkészülte után remélhetően minél hamarabb el tud kezdődni a város szívében található épületegyüttes teljes rekonstrukciója és átalakítása. Mivel jómagam is rengeteg szállal kapcsolódom Szentendréhez – gyakorlatilag itt és Pomázon nőttem fel és jelenleg is itt lakom festőművész feleségemmel- a tervezésnek kiemelt jelentősége van számomra is. Ugyanakkor remélem a más városokban, külföldön eltöltött több év megadja azt a kellő rálátást is , ami egy ilyen jelentőségű feladatnál szükségessé válhat. Előzetesként az alábbiakban többek között a Blagovestenszka tornyából készült fotók közül is meg lehet tekinteni párat, a tervezett javaslat alapján ugyanis a múzeumi séta keretében a toronyba is lehetőség nyílna felmenni és így a Fő térre egy teljesen egyedi látványképpel gazdagodhat a látogató. /projekt munkatársak: Szőke Zsófia, Farkas János, Stágel László, Balla Krisztina, Szőnyi Tamás