Posts Tagged ‘Villaépület’

Villaépület a Balaton partján

A jelenleg kivitelezés legvégén tartó épületet 2010 nyarán kezdtük el tervezni. A telek közvetlenül a Balaton partján fekszik, a bejárattal szemben, az utca túloldalán pedig egy magas, beépítetlen, erdős domboldal található. A tájolás szintén optimálisnak mondható, a Nap a Balaton irányában nyugszik le.

 Az építési program kihasználja a szabályozás adta kereteket és szinte teljesen kitölti a lehetséges építési helyet is. A terület adottságait a megérkezés kialakításánál igyekeztük szem előtt tartani: a keskeny telek középső részén egy kis déli tájolású félátrium kapott helyet, benne egy kis kerti tóval. Ez a megérkezés színtere. Ezzel a kis átriummal az épület gyakorlatilag „térbelivé” válik, és a kert sem csak egy elő- és egy hátsókertre szakad (az alig hasznosítható oldalkertek mellett).

Read more

70 nm-es modern erdei villaépület

Az épület egy villa társaságában egy közel 5000nm-es lejtős, panorámás telken fekszik, egy fenyves erdő közepén. A megbízás egy jelentősebb méretű villaépület és egy hozzátartozó kisebb léptékű vendégek számára megformált épület megtervezéséről szólt. A tervezés elején a megrendelőnek –és nekünk is- a legfontosabb az időtállóság és természetközeliség megtalálása volt, mindamellett, hogy a mai korszellemnek megfelelő épületegyüttes szülessen. Az is fontos szempont volt, hogy az épületegyüttes műszaki-technikai megoldásai segítsék a hosszú távú fenntarthatóságot. A komfortos és elegáns épületegyüttes úgy szolgálja lakóinak otthonos kényelmét, hogy közben igényes életvitelük reprezentatív keretét is megadja, és ehhez természetesen a vendégház is nagyban hozzájárul: a megbízó széles körű nemzetközi partnerkapcsolattal rendelkezik, a különböző hazai és külföldi vendégei “egymásnak adják a kilincset”. Így merült fel az az igény, hogy a villaépületben elhelyezett vendéglakosztályon felül egy külön kisebb lakóépület is megépüljön. A vendégháznak jelenleg a megrendelő édesanyja a lakója.

Read more

Dunakanyar, panoráma villa 120 nm-en

A helyszín
a Dunakanyar egyik üdülőterülete, amely folyamatosan alakul át lakóövezetté. A telek egy meredek, panorámás lejtőn helyezkedik el, ahonnan árnyas, északnyugati, de csodálatos kilátás nyílik a Dunára és a Szentendrei szigetre. Tervezői szemmel ez volt az egyik legfontosabb alapkérdés: a tájolás a hegy felé, a panoráma pedig a lejtő felé található – merre orientálódjon a ház? Az alaprajzi szerkesztéssel igyekeztem mindkét szempontnak eleget tenni. Így a tervezés egyik kulcskérdése számomra a telepítés lett. A látvány és tájolás kérdésén felül a kisméretű kert minél jobb kihasználását is célul tűztem ki, ezért az épületet az egyik hátsó sarok felé helyeztem. A kertből így sikerült a legnagyobb felületet egyben tartani, nem szakadt négy kis telekrészre és természetesen magasabbról a panoráma is sokkal hatásosabban érvényesül.

 

Read more

Kilátásra komponálva : 160 nm-es családi ház Pomázon

Látvány a könyvtárszobából : Meselia, avagy a "pomázi Fuji"

Az épület terveinek megszületését az erős személyes helyszíni kötődések mellett a megbízók személye is nagyban befolyásolta. A fotós-művészettörténész házaspár gyökereikkel, akárcsak a jómagam Pomázhoz kötődnek. Egyikőjük az egyik neves helyi szerb család tagja, másikuk pedig a szerb pap unokája. Az épület tervezésénél ezek a szempontok is alakították a koncepciót. E mellett Pomáz egyik meghatározó hegyének a Meseliának, a közeli templomtornyok látványának az épületbe “integrálása”, a belső térből feltáruló látványok tudatos megkomponálása is az építészeti kompozíció fontos része volt. A szokás szerint sok skiccmakettezéssel, tömegkísérletezéssel is megtűzdelt tervezés 2011 nyarán kezdődött és végül a tavaly megkezdett eljárásban a terv márciusban megkapta az építési engedélyt. Jelenleg a kivitelezőt szeretnénk kiválasztani.

Read more

Return top